ASZALÁS, BEFŐZÉS, SAVANYÍTÁS, FAGYASZTÁS, VERMELÉS MINDEN, AMI MEGŐRZI A NYÁR ÍZÉT

.

2010. március 31., szerda

Chilis málnadzsem

Hozzávalók:

  • málna
  • cukor
  • chili krém vagy csípős paprikakrém
  • kálium-szorbát
Elkészítés:

A teljesen hibátlan, érett, egész málna szemeket megmossuk, nagyon rövid ideig tartson áztatni nem szabad, rázzuk le róla óvatosan a vizet, terítsük ki egy tiszta konyharuhára (nekem van külön erre a célra fehér vászon konyharuhám, fontos tudni, hogy pl.: a málna meggy, barack foltot fog hagyni) és hagyjuk teljesen megszáradni. Végig figyelünk a málnára, finoman tesszük bele az edénybe, hogy ne nagyon törjön össze, most nem málnazselét készítünk. Pár szem málnát összekeverünk a cukorral és ezt keverjük a többi málnához. Felfőzzük a gyümölcsöt, kb: 3-5 perc közben elolvad a cukor, ne keverjük, inkább csak rázogassuk. Ha közben hab képződik, azt kanállal szedjük le. Ez után kiveszünk a málnából egy merőkanállal, ebben keverjük el a paprika krémet, és a tartósítót, majd hozzáöntjük a többi málnához. Még forrón, előre nagyon alaposan kimosott és sütőben csirátlanított üvegekbe tesszük a málnát. Miután a tetőket rácsavartuk, az üvegeket pár percre fejre állítjuk, majd mennek a dunsztos ládába a párnák közzé. 2-3 nap alatt teljesen kihűlnek. Ezután tesszük a Chilis málna dzsemeket a végleges helyükre.

Felhasználás:
Minden olyan ételhez használhatjuk, mint az egyéb erdei vagy csípős szószokat rendkívül finom mindenkinek ajánlom kipróbálásra.

A málnáról bővebben a brokkolirózsa blogomon olvashatsz.

2010. március 29., hétfő

Koktélparadicsom egészben

Hozzávalók:
  • koktélparadicsom
  • fehérbor
  • fehérbor ecet
  • bors
  • kálium-szorbát
Elkészítés:

A teljesen hibátlan, érett, de kemény paradicsomokat megmossuk, (én most vegyesen tettem bele sárga és piros koktélparadicsomot) hagyjuk teljesen megszáradni. Fél literes üvegekbe rakjuk, lazán tesszük, bele a paradicsomokat nehogy összenyomódjanak. A fehérborból, borecetből, frissen őrölt borssal, sóval fűszerezve felöntő levet készítünk, amit majd ráöntünk a paradicsomra. De előtte beletesszük a tartósítót. Az üvegeket lezárjuk, és hűvös helyre tesszük. Időnként vizsgáljuk meg, hogy az ecetes-boros lé nem apadt-e le, ha igen, akkor pótolni kell. Felhasználáskor a paradicsomokat hideg vízben kiáztatjuk, salátákhoz használhatjuk, mint a friss paradicsomot.
Paradicsomról még a brokkolirózsa blogon olvashatsz.